Egy kulonleges ejszaka

Una notte speciale

Tom pontosan 0:03-kor esett be lakásuk ajtaján. Szó szerint esett, a fél liter vodkától persze, és még
véletlenül sem azért, mert ügyetlen volt, vagy, mert elbukott valamiben. Nagy nehezen összeszedte magát a
cipõk közül, mire rátört a hányinger, ezért villámgyorsan befutott az elõszoba melletti fürdõbe, ahol végül
is, sok szenvedés árán, de napvilágot látott az a fránya vodka. Tom ezután kimosta a száját, majd
betántorgott a szobájába, ahol már friss ágynemûvel várta a megvetett ágya. Ahogy a feje a párnához ért,
már álomba is merült. Utolsó gondolataként remélte, hogy nem fog több vodka visszaköszönni, kár lenne a
szép új ágynemûért… ráadásul reggel valószínûleg nagy pofonnak lenne kis gazdája.
Tom nem lakott nagy szobában: Az egész körülbelül 10 négyzetméter területû lehetett, kevés bútorral és
egy halom fölösleges kacattal benne. Egy egyszemélyes ágya volt, közvetlenül a falnál, mellette a
szekrények melyekben ruháit tartotta. A szoba végében egy ablak, elõtte egy öreg íróasztallal, rajta egy
számítógéppel. A világoskék falon több mint harminc poszter, és még feleannyi matrica a szekrények
ajtaján. Mindig is szerette a kis, otthonos szobákat, ezért esett a választása éppen erre. Sosem bánta meg,
igaz választhatott volna akár kétszer ekkorát is, mivel házuk több volt, mint nagy.

A legnagyobb szekrény ajtaja hatalmas csattanással csapódott ki, neki a falnak természetesen. Tom
horkolásától visszhangzott a szoba így esélytelen volt, hogy valaki is felébredjen a zajra. Elõször semmi
sem történt. Azonban pár pillanat múlva nagy hirtelenséggel egy koponya repült ki a kitárt ajtókon, neki
egyenesen az íróasztal egyik lábának, amit egy hatalmas „VÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!" felkiáltás követett. Pár
másodperc múlva a koponyához tartózó test is elõmászott odabentrõl… négykézláb, akár a kutyák… az
elgurult fejét kereste.
- A rohadt eget, itt kell lennie valahol! – mondta, majd rátapintott elgurult fejére, de csupán merõ
véletlenségbõl.
Koponyáját fejére illesztette, majd a csontváz felállt, és kicsit elszédülve ugyan, de mégis talpon maradt.
Éppen hogy. Gyorsan megtámasztotta az íróasztalt, és körülnézett: A helyet sötétnek ítélte, ezért csettintett,
mire két kis lidércfény repült ki a szekrénybõl, majd egy szempillantás alatt a plafonra ragadtak, így adva
némi hangulatvilágítást a nem mindennapi látogatónak.
A csontvázat Franknek hívták. Körülbelül öt-hatszáz éves lehetett, de igazából idejét sem tudta mikor halt
meg, csak annyit, hogy részegen egy lovas kocsi alá esett, ami levágta a fejét, ezért hagyja el azóta is,
minden áldott nap. Vékony volt, akár a nádszál… nem evett rendesen, pedig barátai mindig mondogatják
neki, hogy rossz vége lesz, ha így folytatja. Õt azonban ez nem érdekelte ilyen badarságokat õ nem vett
komolyan. Csontjai néhol kormosak voltak, mivel lusta volt levakarni magáról a koszt, és mindig azt
mondja, hogy „Jól áll." Szerette a bulikat, kedvenc itala a körtepálinka, amibõl rendszeresen lecsúszik úgy
egy-egy liter.
A mai este különlegesnek ígérkezett: sok ismerõsét hívta el, és kivételesen a szokásosnál többen jeleztek
neki vissza, hogy ráérnek. Ennél fogva idejét látta kicsit feldobni Tom szobáját, aki azóta is változatlan
pozícióban aludt.
Frank összeszedte minden erejét, majd elmormolt egy öt mondatból álló varázsigét, amibe ugyan
véletlenül beleböfögött, azonban most szerencséje volt, és nem ütött ki balul semmi… sõt, épp ellenkezõleg:
A szekrénybõl elõlépdelt egy pár makkos cipõ, mely ráugrott lábaira, bekötve saját fûzõit. Következett a
pöttyös csokornyakkendõ és a fekete cilinder, melyek szintén villámgyorsan foglalták el helyüket Frank
testén.  Ezután egy óriási szem lebegett elõ, aki régi barátja volt az idõs csontváznak, és szívesen vállalta el
a diszkó gömb szerepét, egy-egy buli alkalmával, némi juttatásért cserébe persze. Következtek a szájak,
melyek a szoba sarkaiba tapadtak, ezek szolgáltatták a túlvilági muzsikát. Heavy metál, operett, disco,
techno, épp ami jött… ugyanis senki sem tudott kiigazodni a fránya szájakon. A szekrény ezután kiböfögött
némi szagot is, csak hogy ne legyen annyira állott a levegõ, és persze megkongatta a harangot, mely jelezte
a távollévõ vendégeknek, hogy eljött a szekrény nyitás ideje.

Elõször az Impek érkeztek meg. Három kis pokoli kobold, akik mindig keményre itták magukat, és
belekötöttek minden berendezési tárgya, amit csak találtak. Õket követte a Succubbus, név szerint Henriette,
aki messzi földön hatalmas szexuális étvágyáról volt híres. Persze, hisz egy Succubus mirõl másról legyen
híres? Most sem hazudtolta meg magát, se szó, se beszéd, egybõl az alvó Tomhoz sétált, lerántotta róla a
takarót, majd… elõször csak a szájával kényeztette, aztán mikor Tom elég kemény volt már, beleült méretes
falloszába, és egész este le sem szállt onnan. Hatalmas denevérszárnyait kitárta, így élvezkedve a szegény,
szerencsétlen, tehetetlen srácon, aki felébredni sem tudott, mivel egyrészt részeg volt, másrészt Henriette
némi bûbáj segítségével gondoskodott róla, hogy ne is térjen magához egyhamar.
Hamarosan a hatalmas Kraken is megérkezett, aki óriási termete miatt ugyan nem fért ki a szekrénybõl, de
két csápjával mégis jelen volt a bulin, egyikkel egy korsó sört markolva, másikkal pedig Henriette bal
mellét. Mindig csak a pia és a szex… a Kraken számára mindig is ez a két dolog volt a legfontosabb egy-
egy buli alkalmával. Igazság szerint bárkit megcsápolt volna, aki szembe jön vele, és lyuk van rajta, de
szerencsére a tengerfenéken nem túl nagy a forgalom, a halak pedig nagy ívben elkerülik. Egy-két cápa
ugyan néha pórul jár, de azután õk sem merészkednek arra többet.
Még a Halál is eljött, ami igazán ritkaságszámba ment, mivel szegény ki sem lát a munkából. Állandóan
csak járni a Földet és ölögetni az embereket, mert a „Fõnök aszonta", hát… nem valami izgalmas,
legfõképpen pedig nem jól megfizetett állás. Azonban a Halál jó barátja volt Franknek. Mindig is jókat
tudtak beszélni, a túlvilági élet nagy dolgairól, legyen szó akár családról, nõügyekrõl, vagy épp politikáról.
Most épp a számítógép elõtt ültek, és az elõzõ buliról készült fényképeket és videókat nézegették. Igaz a
Halál ritkán jár el szórakozni, de mikor mégis így tesz, alaposan szétcsapja magát. Legutóbb is a
hányásában aludt el, a többiek pedig azzal szórakoztak, hogy áramot vezettek bele, és fogadást rendeztek,
hogy hány voltnál szarja össze magát. Reggel nem volt kellemes az ébredés, de most már csak nagyokat
nevettek az egészen. Hiába hát, fiatalság bolondság, ahogyan Frank szokta mondogatni. Azért van pár
elõnye annak, ha az ember halott, valljuk be.
A következõ vendég Pedro a Hydra volt. Hatalmas csörgés, és csattogás közepette, farral elõre vergõdött
ki a szekrénybõl, mivel az öt feje már megint összeveszett, hogyan is lenne a legjobb megjelenni… aztán
persze ez lett belõle, de Frank már meg sem lepõdött. Pedro a pokolban dolgozott, a õ falta fel a halálra
ítélteket. Talán ez a legproblémásabb munka, amit a pokolban kapni lehet, mivel egész nap csak enni és enni
a bûnösöket, igen megterhelõ mind a testnek, mind a léleknek: Egyrészt állandóan a hányinger kerülgeti,
másrészt a folyamatos evéstõl folyton elálmosodik, és öt fejébõl legalább három mindig szunyókál. Mindig
felváltva alszanak, így Pedro a nap 24 órájában tud dolgozni. Hát nem nagyszerû? Degeszre keresi magát, a
probléma csupán annyi, hogy nincs ideje elkölteni a fizetését. Frank fél órát jósolt neki, pár feles, aztán ki is
dõl, átaludva így az egész mulatságot. Szomorú.
Csodák csodájára még a vámpírok is tiszteletüket tették ezen a jókedvû estén, pedig Lord Aurich, és Lady
Ophelia nem voltak túl szociális egyéniségek. Az év nagy részét a dombtetõn lévõ ódon kastélyukban
töltötték, és a falusiakon élõsködtek. Frank elképzelni sem tudta, mivel múlatják odafönt az idõt. Egész nap
zombikat és csontvázakat idézgetni, nem lehet valami nagy mulatság, fõleg ha senki sem jár hozzájuk, és
mindig egymást kell bámulniuk. A szexre képtelenek, ez megint óriási defekt, és amúgy is hideg és mufurc
mind a kettõ, állandóan csak játsszák a morcosat, és csöndben vannak. Ha pedig mégis megszólalnak, akkor
is csak a panaszkodás jön belõlük, semmi pozitív. Most azonban bedobtak jó néhány sört, az pedig
kellõképpen megoldotta a nyelvüket és kedvüket egyaránt. Széles mosollyal az arcukon táncoltak és
nevetgéltek, elfeledve rideg életük minden bajos percét.
„Hiába hát, nagy találmány az alkohol." – Gondolta Frank, miközben elégedetten mosolygott.
Hirtelen azonban rossz érzése támadt: Az Impek! Gyanús volt, hogy legalább fél órája nem látta õket, így
hát elindult szétnézni a szobában. Pár perc keresgélés után meg is találta a három virgonc démonkát. Tajt
részeg volt mindegyik, és azzal szórakoztak, hogy a polcon lévõ football kupát ütögették és rugdosták, mert
úgy érezték: õk bizony nagyon kemények. Mindez félig meddig igaz is volt, aztán egyszer az egyiküknek túl
nagyot sikerült rúgnia, így a kupa agyonnyomta a vele szemben lévõ társukat. Mililiternyi agya ráfröccsent
a falra, a két még élõ Imp pedig hatalmas röhögéssel búcsúztatta elhunyt barátukat, mit sem törõdve azzal,
hogy az épp most tényleg… de tényleg meghalt.
Franknek ennyi elég is volt belõlük. Tovább állt, mielõtt még a kis szarháziak elvették volna a kedvét.

Ismét megtámasztotta az íróasztalt, majd körbenézett: Az Impek bontottak, a Succubus továbbra is
szegény Tomon lovagolt, akinek idõközben dekorációk jelentek meg az arcán, mivel valakiknek vicces
kedvük volt és alkoholos filccel különbözõ ábrákat firkáltak a fejére. A Kraken átváltott borra, és immáron
kettõvel több csáppal fogdosta Henriettet, egy másikkal pedig Lady Ophelia formás és jéghideg hátsója felé
közelített. Pedro egy asztalon aludt, egy hatalmas nyáltócsában, ami az öt fejbõl folyt ki, édes álma közben.
A Halál és a Lord Aurich egy kétméteres tekergõ bongból szívták a füvet, miközben Lady Ophelia éppen az
ablakon adta ki magából mindazt, amit az este folyamán összeivott.
Frank elégedetten nyugtázta, hogy a vendégek jól érzik magukat, ezért neki is jó kedve volt. Felhajtott egy
felest, és úgy gondolta itt az ideje csatlakozni a többiekhez. Felvette fekete cilinderjét, nyakkendõjét
megigazította, aztán belevetette magát ebbe a sokszínû, fergeteges, és egyben különleges éjszakába.

Kozma Gábor ©